HUNOR COOP a JÓ SZOMSZÉD!
A HUNOR COOP ZRt történeti áttekintése „… mi ugyan nem vagyunk a világ nyolcadik legnagyobb üzletlánca, de itthon elsők szeretnénk lenni az Önök kiszolgálásában. A HUNOR COOP ZRt. jelenleg Csongrád megye egyik legjelentősebb kereskedelmi vállalkozása. Hosszú út vezetett idáig, hisz tevékenységünk már több mint 60 éves múltra tekinthet vissza. Társaságunk elődje, a Szentes és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 1945-ben jött létre. Mindössze 180 taggal és egy üzlettel kezdte meg működését, de már az első tíz év elteltével jelentős fejlődésen ment keresztül: 1955-re a taglétszám 26-szorosára, a boltegységek száma pedig 25-szörösére nőtt. Az első jelentős átalakulás 1977-ben köszöntött be cégünk életében: ekkor egyesült a szentesi, a fábiánsebestyéni, a nagymágocsi, illetve a szegvári Áfész. Az összefogással tevékenységünk igen kiterjedt lett: a kiskereskedelemben szinte minden szakmát felölelt, többek között az élelmiszeripart, iparcikket, ruházatot, tápterményt és a tüzépet, valamint a felvásárlást, de volt cukrász üzemünk, méhészetünk, szeszfőzdénk, üzemanyagkútunk, vágóhidunk és húsfeldolgozónk is. A rendszerváltás után jelentős profiltisztulást követelt a piac az Áfész-ek működésében. A korábbi tevékenységek folyamatosan eltűntek és csupán az élelmiszer-kereskedelem maradt meg. 1993-ban kapcsolódott be a sütőüzemünk, amely máig is az üzleti tevékenységünk szerves részébe illeszkedik. 1992-től megindult az Áfész-ek átalakulása: első lépésben tagjai lettünk a COOP Beszerzési Társulásnak, majd 1995-ben egyike voltunk annak a 171 Áfész-nek, amely csatlakozott az újonnan alakuló COOP Üzletlánchoz. Beruházásainknak köszönhetően – melyek kiskereskedelmi hálózatunk korszerűsítését és piacaink bővülését szolgálták – cégünk megduplázta árbevételét az új évezred elejére, így sikerült elérnünk, hogy a multik támadása és az Európai Uniós elvárások ellenére versenyképesek maradjunk a piacon. Az egységes arculatú, COOP logóval ellátott termékek 1999-ben kerültek először forgalomba, a bő választéknak és a megbízható minőségnek köszönhetően hamar elnyerték a vásárlók szimpátiáját. 2003-ban HUNOR COOP Rt néven folytattuk működésünket, melynek a Szentes és Vidéke Áfész folyamatosan átadta a kis- és nagykereskedelmi, felvásárlási és sütőüzemi tevékenységét. Üzleteink áruellátását túlnyomórészt az Alföld Pro-Coop Rt. végezte és végzi ma is. A makói Marosmenti Áfész-szel való integrációval (2004.) a megye egyik legjelentősebb kereskedelmi vállalkozása jött létre. A makói Marosmenti Áfész 11 üzletével és 88 dolgozójával csatlakozott a HUNOR COOPRt-hez. Az integrációt nagyban megkönnyítette a hasonló stílus, felfogás és gondolkodás. Társaságunk tevékenységének döntő hányadát eddig is az élelmiszer kereskedelem adta, melyet a makói boltokkal növekedve tovább sikerült erősítenünk. A fejlődés ezzel nem állt meg, boltjaink számát ezt követően tovább bővítettük. A Székkutasi Áfésztól 2008. februárjában vettünk meg egy boltot, majd 2009. őszén a Szolnok Coop-tól vettük át üzemeltetésre a szentesi Kórházi ABC-t. 2011-ben saját erőből, illetve pályázati forrásból közel 300 milliós beruházás keretében felújítottuk a Kála Áruházat. 2012-ben az előző évekhez hasonlóan tovább növeltük boltjaink számát. Januárban a szentesi eSzeM Trade Bt. 3 boltját vettük át, majd áprilisban a nagymágocsi EN-ESZ 20 Kft boltját vettük meg. Az Országos Coop Club Törzsvásárlói Rendszer tagjaként 2007. február 1-jén bevezettük a Coop Klub törzsvásárlói kártyarendszert, melynek keretében a kártyával rendelkező vevőknek az ország Coop üzleteinek döntő részében vásárlásaik utáni pontgyűjtéssel jár a kedvezmény (jelenleg több mint 30 000 regisztrált törzsvásárlóval rendelkezünk, s ez a szám egyre nő). A Hunor Coop Zrt azonban nemcsak a kedvező árukészlettel és a készséges kiszolgálással akarta magához vonzani a vásárlókat: egy olyan rendezvény megszervezését tűztük ki célul, amelyen a vevők és a kereskedők, termelők közelebb kerülhetnek egymáshoz egy közösen eltöltött családi nap keretében. Ezért elhatároztuk, hogy Szentesen, a napfényes alföldi táj közepén, a paprika és a paradicsom hazájában megrendezzük a Szentesi Lecsófesztivált, s erre meghívjuk valamennyi vásárlónkat, dolgozónkat, és a környék lakosságát. Ez a terv 2002 szeptemberében sikeresen meg is valósult. 2011-ben már tizedik alkalommal rendeztük meg a mára már nemzetközivé vált és több mint 15 000 látogatóval büszkélkedő Fesztivált, melyen bemutatjuk a hazai beszállítók termékeit, főzőversenyünkön pedig a méltán híres szentesi paprikából és paradicsomból készült ételkülönlegességeket kóstolhatják meg a látogatók. Társaságunk, a HUNOR COOP ZRt. jelenleg Csongrád megye 6 városában és 13 községében 37 COOP üzletet működtet és több mint 250 dolgozót foglalkoztat. Alapfilozófiánk, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy vásárlóink igényeit a legmagasabb szinten elégítsük ki, s üzleteinkben nap mint nap megtalálják a „jó szomszéd”-ot, akinél mindent megkaphatnak konyhájuk és háztartásuk ellátásához. Ez a törekvés fogalmazódik meg KÜLDETÉSÜNK-ben is: „Társaságunk egy példaértékű hazai kereskedelmi összefogás, a CoopÜzletlánc alapító és egyik meghatározó tagjaként arra törekszik, hogy a környezetünkben élő embereket mindennapi cikkekkel, élelmiszerekkel szakszerűen és bőségesen kiszolgálja. Üzleteinkben európai vásárlási kényelem biztosításával, mosolygós és segítőkész kereskedőinkkel egy csapatként azon dolgozunk, hogy egyre több vásárló bizalmát és hűségét elnyerjük. Számunkra a legfontosabb cél az elégedett vásárló. Cégadatok: Cég elnevezése: HUNOR COOP Regionális Kereskedelmi és szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cég rövid elnevezése: HUNOR COOP ZRt. Cég székhelye: 6600 Szentes, Petőfi u. 5. Cégjegyzékszám: 06-10-000318 Adószám: 13121587-2-06 A céget nyilvántartó bíróság: Csongrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság

KAPCSOLAT:

HUNOR COOP ZRt.

6600 Szentes Petőfi u.5.

Telefon: 63/562-232,

30/742-9553, 30/742-9554

E-mail: kozpont@hunorcoop.hu

Kereskedelmi osztály:
Csatordai Lajos kereskedelmi igazgató

kerosztaly@hunorcoop.hu

Gazdasági Igazgatás:
Bozsó Judit  gazdasági igazgató

turine@hunorcoop.hu

Cég elnevezése: HUNOR COOP Regionális Kereskedelmi és szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Cég rövid elnevezése: HUNOR COOP ZRt.       Cég székhelye: 6600 Szentes, Petőfi u. 5.

Cégjegyzékszám: 06-10-000318         Adószám: 13121587-2-06

A céget nyilvántartó bíróság: Csongrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság